Mese

Egyszer volt hol nem volt egy nagyon régi időben, volt egyszer egy sziget, amelyen az emberek összes érzelme lakott. A jó kedv, a szomorúság, a tudat, és mint minden más érzelem, a szerelem is. Egy nap közölték az érzelmekkel, hogy a sziget el fog süllyedni. Így hát az érzelmek fogták magukat, felszerelték a hajóikat és elhagyták a szigetet. Csak a szerelem akart az utolsó percig maradni. Mielőtt elsüllyedt volna a sziget, a szerelem végre segítséget kért. A gazdagság ment el egy Luxushajóval. A szerelem megkérdezte:

-"Gazdagság, el tudnál engem vinni?" –

-"Nem, én nem tudlak elvinni. A hajóm tele van arannyal és ezüsttel. Itt neked nincs helyed." Нát megkérdezte a szerelem a büszkeséget, amelyik szintén egy nagyon szép hajóval haladt el előtte.

-"Büszkeség, kérlek szépen, elvinnél engem?"

-"Szerelem, én sajnos nem tudlak elvinni,"- mondta a büszkeség- "itt minden tökéletes, te megrongálhatnád a hajómat"

A szerelem megkérdezte a szomorúságot, aki elment mellette.

-"Szomorúság, el tudnál engem vinni?"

-"Oh, szerelem,"- mondta a szomorúság-"én annyira szomorú vagyok, hogy egyedül akarok maradni."

A jókedv is elment a szerelem mellett, de ő annyira jól érezte magát, hogy nem is halotta hogy a szerelem hívja őt. Hirtelen azt mondta egy hang:

-"Gyere kedves szerelem, én elviszlek téged."- egy öreg beszélt.

A szerelem annyira hálás és boldog volt, hogy egészen elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor partra szálltak az öreg elment. A szerelem észrevette, hogy nagyon sokat köszönhet neki és megkérdezte a tudást.

-"Tudás, meg tudod nekem mondani, hogy ki segített nekem?"

-" Az idő volt az."- mondta a tudás.

-"Az idő?" kérdezte a szerelem. Miért segített nekem az idő?"

És a tudás erre azt felelte:

-"Mert csak az idő érzi, hogy mennyire fontos az életben a Szerelem."